Versenyen jártunk

2015-12-01 13:57:39 • Három versenyzővel a Kakucsring kupán.
Versenyen jártunk

A Kakucsring Kupán három versenyzővel is érdekelt volt a Top Driver School, hiszen Benyó Máté mellett az iskolánál korábban felkészítésen részt vett Kovács Kolos, továbbá a versenyekre és rendezvényekre a csapatot fotósként elkísérő Hajóka Miklós is nevezett.

Mondhatni Máté hozta a kötelezőt, juniorok között a dobogó legfelső fokára állhatott, míg az abszolút értékelésben kimagasló teljesítménnyel, a bajnok Dicsa Tibor mögött a második helyen végzett.

Kovács Kolos első, igazi autós megmérettetésén érett, tudatos versenyzést mutatott be. A futamokon felesleges kockázatot nem vállalva gyorsult körről körre, ami a végeredményben is megmutatkozott, hiszen számos, erősebb autóval induló, tapasztaltabb versenyzőt is maga mögé utasított.

Hajóka Miklós sem tét nélküli örömautózásra érkezett, elszántan rótta a köröket és próbált nem lemaradni az igen erős középmezőnytől. A nagy akarásnak áldozatául is esett, egyik körében az Opellal egy 180 fokos forgást mutatott be.

A látottak és az eredmények alapján is a Top Driver School gratulál versenyzőinek.

« vissza
Készítette: momentoom.
© Minden jog fenntartva | 2015 topdriverschool.hu